Magunkról


Mondhatnám...


Talán mondhatnám, hogy nem is volt olyan nehéz. De ez nem volna igaz. Mondhatnám, hogy 33 évesen, harmadik gyermekemként megszülni egy autista gyermeket és a kiskamasz testvérei mellett felnevelni - akkor már gyakorlott édesanyaként - nem is volt olyan nagy kihívás... Mondhatnám...
De nem tehetem. Mert nem volna igaz. Nem lenne tisztességes ezzel áltatni másokat. Főleg azokkal szemben szeretnék igazán őszinte lenni, akik talán éppen most kapták meg 3 éves kisgyermekük orvosi diagnózisát...

Pusztán azért, mert Mátyást ma már az életem nagy ajándékának tartom,
és mert minden édesanyának azt súgom szeretettel, halkan a szívébe, hogy "Csak szeresse. Megéri." - ettől még nem volt könnyű út idáig eljutni. 

Mátyás születése óta KIZÁRÓLAG a megértő, szeretetteljes hozzáállást értékelte, és ez ma is így van. Vele szemben a hagyományos fegyelmezési módok soha nem működtek. A másik két gyermekem mellett megszerzett "hagyományos" szülői tapasztalataimat gyorsan félre kellett tennem.  Az autisták esetében gyakori tapasztalat, hogy ha megérzik, hogy elvesztették
a másik ember szeretetét, feszültek lesznek, esetleg gyorsan letargiába zuhannak és ilyen állapotban maguktól nem látják meg a kiutat.

Tehát gyorsan meg kellett tanulnom JÓL SZERETNI a gyermekemet, s be kell vallanom, hogy EZ volt a legkeményebb iskola, amibe jártam... Megtanultam IGAZÁN ELFOGADNI valakit olyannak, amilyen. Eközben el kellett fogadnom a saját érzéseimet is. Az ELFOGADÁS volt tehát a legelső lecke. S ez - érdekes módon - feltétele volt annak, hogy végül változásokat tudjak elérni azáltal, hogy idomítás helyett MEGFIGYELTEM A GYERMEKEMET. Ahogy elkezdtem megfigyelni Mátyást, egyre másra nyíltak meg előttem olyan kapuk, amelyeket csak az elfogadás állapotában vagyunk képesek meglátni. Ezek a megnyíló kapuk FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGET biztosítottak számomra, mint szülő számára, hogy ÚGY TUDJAK SEGÍTENI a gyermekemnek, hogy Ő azt el is tudja fogadni. Sikerült időben kikerülni az erőszak és az erőltetés csapdáját, mert éreztem, hogy az eredményességért nem szabad sérülést okoznunk a saját gyermekünknek. A személyiség torzulása túl nagy ár és az erőszak válaszreakciója is egyértelmű segélykiáltás a gyermek részéről.

Ezért a MEGÉRTÉS útjára léptem, ami - az elfogadás és figyelem eszközeivel - lassan, de biztosan a FEJLŐDÉS lehetőségeit is megnyitotta. A SZERETET - és nem azok az elvárások, amelyeket a "képzett szakértők" javasoltak - nyitotta meg a kapukat és vezetett el a nagyszerű eredményekhez. Abból
a kisfiúból, akiről annak idején az orvosok azt mondták, hogy soha nem lesz még szobatiszta sem, egy olyan értelmes, egyedül utazni képes és rendszeres számítógép felhasználó lett, akinek ugyan vannak bizonyos "határai", de még felnőtt közösségben is megállja a helyét.

Nem véletlen tehát, hogy A MI AUTIZMUSUNK kötetemben Mátyás saját írásai is bekerültek - a bölcs mondásaival együtt -, amelyeken nagyszerűen átragyog fiam sajátos lényeglátása, kedves egyénisége és humora.

Mindig is szerettem Őt.

Ő is engem.

Végül mindketten képessé váltunk arra, hogy JÓL szeressük egymást.

Megérte.

© 2017-2018 - TÓTH ZSUZSANNA - amiautizmusunk@gmail.com
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el